Kisurrantam a szobámból és elkezdtem futni le a lépcsőkön egyenesen a konyhába. Hercegnő létemre nem vagyok valami nőies. Édesanyám mindig azt mondta, hogy a saját életem éljem és ne a rám erőltetettet.
- Itt vagytok? - suttogtam be a konyhába.
- Jöjjön csak Amelia hercegnő.- szólalt meg Shopie.
- Mit mondtam Shopie?
- Oh persze felség. Akarom mondani Amelia.
- Na azért! Mit fogunk ma enni?
- Csontleves, sült fürj burgonya körettel és vegyes savanyú.
- Hu ezt de szeretem.
- Elkészíteni vagy megenni? - szólalt meg egy sarakból Marie asszony.
- Mindkettő Marie asszony.
- Addig jó lányom. Édesanyádnak megígértem, hogy tartom majd a főzési jó szokásaid.
- Én pedig készségesen teljesítem a rám rótt feladatokat.
- Mindent? - kérdezte Marie asszony.
- Na jó. Apám feladatait nem. De azok...pff! Tanulni? Elég művelt vagyok már én!
- Rendben Amelia. Akkor kezdjük is el.
Megfogtam a kést és elkezdtem megpucolni a sárgarépát, a burgonyát, a petrezselymet, a paprikát. Miközben pucolgattunk különböző témákat beszéltünk ki. Ekkor került szóba a szomszéd királyság hercege.
- Amelia, Önt még nem volt megnézni Edward herceg? - kérdezte Shopie.
- Nem. De én még nem terveztem jegyre lépni senkivel. Boldog vagyok én a kastély konyhájában.
- Na de felség! Egyszer az édesapja ugyis férjhez adja!
- Shopie. Tudom még húzni az időt. Legalábbis egy ideig...
- Úgy ahogy mondod kincsem. Egy ideig. És aztán?
- AMELIA! - üvöltözte édesapám a nevem.
-Ha elbújok az csak rosszabb lesz? - kérdeztem Marie asszonyt.
- Igen. Fuss a szobádba!
Kirontottam a konyhából...egyenesen neki rohanva apámnak.
- Őrség! - kiáltott mire Megjelent két páncélos őr. - Vigyétek a hercegnőt a szobájába! Három napig ki nem engedjétek!
- De apám...
- Semmi ellenkezés Amelia. Már így is elég bajt okozol nekem.
Apám elcaplatott, engem az őrökre bízva. Készségesen mentem fel a szobámba, ahol egy tálca gyümölcs fogadott, rajta pedig egy papír volt.
"Ha megtanulod a feladatod és férjhez mész nem fog érdekelni, hogy mit fogsz csinálni. De most még a lányom vagy."
"Szerető édesapád"
Ezt nem hiszem el! Az édesapám ilyet írjon nekem? Az ajtóhoz rohantam, hogy felelősségre vonjam a levéllel kapcsolatban. De be volt zárva. Bezártak.
- Engedjenek ki! A király lánya vagyok! Megparancsolom!
- A király elrendelte három napig a szobazárat!- mondták az őrök.
Hát ez kész őrület! Most mit fogok itt csinálni? Főleg mit három napig? Gondolkoznom kellett. Valamit csak tehetek!
Elterültem a baldachinos ágyon. Legalább lenne valami megoldása!
- A király érkezik! - jelentették az őrök.
Szuper.
- Amelia.
- Apám, mivel érdemeltem ki ezt?
- Az engedetlenségeddel. Reggel, délben és este Shopie fog neked ételt felhozni. A szobát csak 72 óra leteltével hagyhatod el. Addig próbáld meg bepótolni az elmaradottságaid. Leginkább az etikát és az erkölcstant. Most az a legfontosabb. Négy nap múlva egy herceg jön leánynézőbe. Elvárom, hogy viselkedj és illedelmes légy. Ellenkezést nem tűrök! A királyság és a nép érdekeit nézd.
Meg sem tudtam szólalni. Apám elmosolyodott.
- Nincs ellenvetésed? Rendben. Akkor három nap múlva ugyan itt. - Majd kiment a szobámból magamra hagyva. Az összeesküvés elméletek csak gyűltek a fejembe.
Ekkor nem lehetett nálam mérgesebb ember. A saját apám...
- Kisasszony. Megérkezett az ebédje. - Szólt be az egyik őr. Behozták az ételt, majd egyből ki is mentek.
Az ablakot kezdtem nézni rettentő makacsul. Nem akartam enni. Nem akartam, hogy apám lássa, megadom magam minden parancsának.
Enyhe szellő érkezett az ablak felől, ami kicsit fellibbentette az ágytakaróm, majd a lepedőm.
A lepedő...a takaró...
- Hát persze! - kiáltottam fel.
- Minden rendben? - tudakolták az őrök.
- Persze. Csak a feladat megoldására jöttem rá.
Gyorsan előkerestem a lovagló ruhám. Felöltöztem, majd elkezdtem összekötözgetni a felhasználható tárgyakat: egy lepedő, négy takaró, két ágytakaró és a hat függöny. Az ágy egyik oszlopához kötözem az egyik végét, majd a másikat kidobtam az ablakon. Persze előtte átvizsgáltam a helyzet súlyosságát. Apám majd keresni fog. Jól is fogja tenni. Ha elmúlik ez a magabiztosságom akkor nekem annyi. Addig kell megtennem, míg meg merem.
Felálltam az ablakba és a tornagyakorlatokon tanultakat alkalmaztam. Akkor kötelet másztunk, de ez sem lehetett nehezebb.
Lenéztem az aljára és láttam, hogy vagy két métert ugranom kellesz a rövidség miatt.
Lefelé menet azon gonolkoztam, hogy valyon hova is fogok menni. Ebben a királyságban nem maradhatok. El kell mennem máshová.
Mire leértem a gondolat szöget ütött a fejembe. A szomszéd birodalomban van egy női lovagrend, ahol nem ismernek. Talán ott befogadnak.
Az istálló felé vettem az irányt. Szerencsémre az istállós fiú épp nem tartózkodott itt. Gondolom ebédel.
Felszereltem a lovamat és némi eledel után néztem, mert nem volt közel a szomszéd birodalom határa.
Egy kevéske szalonnát és kenyeret találtam. Nem sok, de elég arra, hogy élve átjussak a határon.
A királyságunk egyik erdejében lovagoltam, amikor megláttam a fényt.
Ez a fény jelzi, hogy vége az erdőnek hamarosan és a szomszéd hatalom területét.
Már számos alkalommal jártam ebben az erdőben, most mégis valahogy ismeretlennek tűnt. Ismeretlen volt az ismert. Így lehetne megfogalmazni. De nem volt időm sokat rágódni, mivel az erdő széléhez értem.
Már csak kis vágta és elérem a célom.
Aranycsillagon már lehetett érezni, hogy fárad, de tudtam, hogy kibírja ezt a kis időt.
Körülbelül tíz perc leforgása alatt átszeltük a fás pusztát és megérkeztünk a lovagrend kapuihoz. Leszálltam gyönyörű lovamról és hangosan megkopogtattam a kopogtatót, ami hangosan vízhangzott az erődítményben.
A kaput egy vászonruhát viselő nő nyitotta ki.
- Isten hozott a Merghin Birodalmi Női Lovagrendben. Mi járatban vagy? - kérdezte mosolyogva, majd beljebb invitált.
Ekkor nem lehetett nálam mérgesebb ember. A saját apám...
- Kisasszony. Megérkezett az ebédje. - Szólt be az egyik őr. Behozták az ételt, majd egyből ki is mentek.
Az ablakot kezdtem nézni rettentő makacsul. Nem akartam enni. Nem akartam, hogy apám lássa, megadom magam minden parancsának.
Enyhe szellő érkezett az ablak felől, ami kicsit fellibbentette az ágytakaróm, majd a lepedőm.
A lepedő...a takaró...
- Hát persze! - kiáltottam fel.
- Minden rendben? - tudakolták az őrök.
- Persze. Csak a feladat megoldására jöttem rá.
Gyorsan előkerestem a lovagló ruhám. Felöltöztem, majd elkezdtem összekötözgetni a felhasználható tárgyakat: egy lepedő, négy takaró, két ágytakaró és a hat függöny. Az ágy egyik oszlopához kötözem az egyik végét, majd a másikat kidobtam az ablakon. Persze előtte átvizsgáltam a helyzet súlyosságát. Apám majd keresni fog. Jól is fogja tenni. Ha elmúlik ez a magabiztosságom akkor nekem annyi. Addig kell megtennem, míg meg merem.
Felálltam az ablakba és a tornagyakorlatokon tanultakat alkalmaztam. Akkor kötelet másztunk, de ez sem lehetett nehezebb.
Lenéztem az aljára és láttam, hogy vagy két métert ugranom kellesz a rövidség miatt.
Lefelé menet azon gonolkoztam, hogy valyon hova is fogok menni. Ebben a királyságban nem maradhatok. El kell mennem máshová.
Mire leértem a gondolat szöget ütött a fejembe. A szomszéd birodalomban van egy női lovagrend, ahol nem ismernek. Talán ott befogadnak.
Az istálló felé vettem az irányt. Szerencsémre az istállós fiú épp nem tartózkodott itt. Gondolom ebédel.
Felszereltem a lovamat és némi eledel után néztem, mert nem volt közel a szomszéd birodalom határa.
Egy kevéske szalonnát és kenyeret találtam. Nem sok, de elég arra, hogy élve átjussak a határon.
A királyságunk egyik erdejében lovagoltam, amikor megláttam a fényt.
Ez a fény jelzi, hogy vége az erdőnek hamarosan és a szomszéd hatalom területét.
Már számos alkalommal jártam ebben az erdőben, most mégis valahogy ismeretlennek tűnt. Ismeretlen volt az ismert. Így lehetne megfogalmazni. De nem volt időm sokat rágódni, mivel az erdő széléhez értem.
Már csak kis vágta és elérem a célom.
Aranycsillagon már lehetett érezni, hogy fárad, de tudtam, hogy kibírja ezt a kis időt.
Körülbelül tíz perc leforgása alatt átszeltük a fás pusztát és megérkeztünk a lovagrend kapuihoz. Leszálltam gyönyörű lovamról és hangosan megkopogtattam a kopogtatót, ami hangosan vízhangzott az erődítményben.
A kaput egy vászonruhát viselő nő nyitotta ki.
- Isten hozott a Merghin Birodalmi Női Lovagrendben. Mi járatban vagy? - kérdezte mosolyogva, majd beljebb invitált.
